A Volt érzékelő vagy feszültség-átalakító egy alapvető érzékelőelem, amely rögzíti az elektromos potenciált, és a nyers nagyfeszültségű jeleket biztonságos, szabványosított alacsony szintű kimenetekké alakítja a méréshez, a relévédelemhez és az energiarendszer vezérléséhez. Az elektromos berendezések 'feszültségszeme' szolgál, széles körben alkalmazzák az elektromos hálózatokban, a teljesítményelektronikában, az ipari hajtásokban és az új energiaállomásokban, és kialakításától függően eltérő fizikai szabályok szerint működik.
A legalapvetőbb típus az ellenállásos feszültségosztó elvén alapul. Két precíziós ellenállás van sorba kötve a mért feszültségen. Ohm törvénye szerint a feszültség arányosan oszlik el az ellenállás értékének megfelelően. Az érzékelő felveszi a kisebb ellenállás feszültségesését, hogy kiszámítsa az eredeti bemeneti feszültséget. Ez az egyszerű szerkezet jól használható kisfeszültségű áramköri lapokhoz és laboratóriumi vizsgálatokhoz. Azonban folyamatos hőveszteséget termel, és hőmérséklet-eltolódást szenved, ezért nem alkalmazható nagyfeszültségű átviteli forgatókönyvekre.
A hagyományos energiaellátó rendszerekben az induktív feszültségtranszformátorok (VT/PT) dominálnak. Szerkezetileg a hagyományos transzformátorokhoz hasonló, elektromágneses indukciót használnak. A primer tekercs a nagyfeszültségű vezetékhez csatlakozik, és a váltakozó feszültség változó mágneses fluxust hoz létre a vasmag belsejében. A fluxus ezután lecsökkentett, szabványosított alacsony feszültséget indukál a szekunder tekercsen, jellemzően 100 V-ot a hálózat védelmére. Ez a kiforrott technológia névleges körülmények között is stabil pontosságot biztosít, ugyanakkor nyilvánvaló gyengeségei vannak: a vasmag túlfeszültség hatására telítődhet, és ferromágneses rezonancia kockázatok jelentkezhetnek ultramagas feszültségű környezetben. Ez is terjedelmes és nehéz.
A kapacitív feszültségtranszformátorok (CVT) egy másik főáramú nagyfeszültségű megoldás. Egy soros kondenzátor köteg elosztja a bemeneti feszültséget a kapacitív reaktanciával. A hangoló induktor kompenzálja a fázishibát, használható szekunder jelet hozva létre. A CVT-k könnyebbek, mint a vasmagos VT-k, és általában nagyfeszültségű légvezetékekre szerelik fel.
A modern digitális alállomások egyre inkább a Pockels-effektus köré épülő optikai feszültségérzékelőket alkalmazzák. Amikor egy elektrooptikai kristályra feszültséget kapcsolunk, a kristály megváltoztatja a rajta áthaladó lézerfény polarizációs szögét. A fotodetektor ezt a polarizációváltozást elektromos leolvasásra fordítja. Ez az optikai kialakítás kiküszöböli a fém tekercseket és a vasmagokat, így kiváló szigetelést és erős immunitást biztosít az elektromágneses interferenciákkal szemben.
Szinte az összes volt érzékelő utókondicionáló áramkört tartalmaz a szűréshez, az erősítéshez és az elektromos leválasztáshoz. A végső kimenet lehet analóg jel, például 4–20 mA, vagy digitális adat védelmi relékhez és felügyeleti platformokhoz. Az áramérzékelőkkel, például a Rogowski tekercsekkel párosítva a feszültségérzékelők biztosítják azokat az alapvető adatokat, amelyek az energiaellátó rendszereket mérhetővé, ellenőrizhetővé és biztonságosan tartják.
